5. A kiégés folyamata
Publikálva: 2020.07.26 00:00
Kommunikálj, konfrontálódj, kapcsolj ki!!!!
Van kiút!!! Nem is ez a kérdés, sokkal inkább az, hogy újra beleveted-e magad a kiégés útvesztőibe??? Persze, van az úgy, hogy a körülmények okozzák az érzelmi kimerülést, apátiát, depresszív állapotot, de ha már többször is eljutottál erre a szintre, ha már a többedik kapcsolatodat taposod, amelyiknek pusztító senyvedés a vége, akkor gyanakodhatsz rá, hogy valamit te is teszel ezért. A kiégés nem egy állapot, sokkal inkább egy jól körülhatárolható folyamat. Ez azt is jelenti, hogy már akkor, amikor és ahogyan beleveted magad egy párkapcsolatba, egy új munkába, egy életmódváltásba vagy bármibe, már ott eldől, hogy mi lesz a vége!!!!
Idealizálás fázisa:
A kiégés ugyanis mindig a túlzott, már-már keményen eltúlzott lelkesedéssel kezdődik. Ez az az állapot, amikor semmi más nem számít, csak az adott munka, vagy kapcsolat, vagy terv, ami éppen foglalkoztat. Minden mást félreteszel, mindent alárendelsz annak az egy szent célnak, és ami a fő probléma, hogy saját magadat is! Elmosódnak az én-határaid, nem véded a saját bástyáidat, ezáltal rendkívül sérülékennyé teszed saját magadat. Párkapcsolatban ez a „lila köd” nevű rózsaszín tudatállapot. Nincs is ezzel semmi baj, ha szépen vissza tudunk szállni a földre, és közben nem megyünk bele olyan kompromisszumokba, ami számunkra tarthatatlan, egyéniségünk feladásával jár, esetleg hazudozni kényszerülsz! Ide vezet az anyaság is, ha túlidealizáljuk ezt az állapotot, a szent eszme vezet, hogy most végre kiteljesedsz – mint nő, beteljesíted a sorsod, az életed hivatását, és mindent feláldozol ezen a szent oltáron, melynek „ANYASÁG” a neve! Fel is áldozol, mert kőkeményen kizsákmányolod a saját szervezetedet, amit bizony senki nem fog meghálálni!!!
Ilyen tipikus idealizálás a „szuper nő” mítosz, amikor be akarjuk bizonyítani a világnak, hogy nem csak tökéletes anyák, de bizony bomba nők, sexistennők, karrierista független üzletasszonyok, és házi tündérek is vagyunk egyben! Ebben az esetben saját magunkat idealizáljuk, ami azért veszélyes, mert bármelyik szerepünk sérül, hatalmas lesz a csalódás önmagunkban!!! És ugye már értitek, látjátok, hogy mire akarok kilyukadni?! Már itt kódolva van a bukás. Olyan ideát, eszmerendszert állítunk fel, ami megvalósíthatatlan, amibe előbb utóbb belerokkanunk.
Ebben a szakaszban a felismerés a legfontosabb! Vedd észre, hogy bár jól érzed magad, mégis hosszú távon veszélyes, amit művelsz! A kivezető út, a reális értékelés, reális célkitűzések útja!!!! Ehhez persze tudni kell magunkat is reálisan felmérni! Ez akkor fog menni, ha megtanulod értékelni önmagad, úgy ahogy vagy. Az idealizálás mögött sokszor súlyos megfelelési kényszer, vagy kényszeres bizonyítási vágy áll, azaz függsz mások ítéleteitől. Ideje ezzel szembenézned!
Realizmus fázisa:
Ha időben észbe kapsz, rendezed a soraidat, felméred az erőforrásaidat, szükségleteidet, akkor van esélyed arra, hogy egy harmonikus rendszert alakíts ki az életedben. Ehhez persze tudnod kell, hogy mik a valós igényeid, ezt tudnod kell kommunikálni, tudnod kell érvényesíteni az akaratodat. Mi nők, és egyre gyakrabban férfiak is, ebbe bukunk bele!!! Rettegünk a konfliktusoktól, kerüljük azt a feszültséget, ami ezzel jár! „Mi lesz, ha megharagszik rám? Mi lesz, ha megsértődik? Mi lesz, ha elhagy? Mi lesz, ha nem leszek jó anya? Megszólnak majd a többi jó anyák???? Mi lesz, ha kirúgnak, ha elveszítem a munkámat???
Ebben a szakaszban az segít, ha elkezdesz egyre nyíltabban és őszintébben kommunikálni! Ha kiállsz magadért, és felvállalsz konfliktusokat. Ezt bizony meg kell tanulni, és egyre többet gyakorolni. Énképed is pont attól fog erősödni, ha megvívsz magadért egy-két csatát, és látni fogod, hogy nem elhagyni, hanem értékelni fognak a társaid! Hogy nem gyengül, hanem erősödik a párkapcsolatod! Nem a konfrontációval van a gond, hanem a félelemmel, ami feltételezéseken alapul. Ügyfeleimnél gyakran tapasztalom, hogy sokszor meg sem tudják fogalmazni mitől félnek! A feltételezett veszély szinte mindig sokkal-sokkal nagyobb, mint a valóság. A veszélyt pont ugyanúgy túlgondolod, mint korábban az ideákat! Szállj le a földre!
Stagnálás, kiábrándulás fázisa:
Ebben a szakaszban kezdesz beleunni a mindennapi küzdelmekbe. Rutinszerűen csinálod a feladatodat, de már nem okoz örömet. Nincs kihívás, nincs sikerélmény, nincs elismerés. Az idealizált kép darabokra hullott, és nem érted, hogy miért nem vagy boldog?
Hát akkor lépj hátra egyet, és kapcsolj ki! Érdemes kicsit eltávolodni a problémától, hogy tisztán ráláss a problémára. Minél mélyebbre jutsz, annál inkább csak a gondokat látod, és elveszted a korábbi szépséget, pedig még az is ott szunnyad valahol. És még inkább, vedd komolyan, még mielőtt visszafordíthatatlan lesz a folyamat, és merj segítséget kérni!
Frusztráció fázisa
Itt kezdenek megjelenni az első kudarcélmények, amik szinte törvényszerűen jönnek egy túlidealizált kezdésnél. Keresni kezded, hogy ki a bűnös, ki a hibás a túlhajszoltságod, vagy a boldogtalanságod miatt. Itt már megjelennek a konfliktusok, ha akarod, ha nem! Csakhogy – mivel hibáztál – bűntudat és harag kíséretében jelennek meg. Mindenáron vissza akarod szerezni a kontrolt, ami még több energiát igényel tőled, amitől egyre fáradtabb leszel, és egyre több életterületed hullik szét.
Ha már idáig jutottál, nagyon fontos egy igazán őszinte szembenézés önmagaddal! Tedd mérlegre a dolgaidat, hogy lásd, mit csinálsz valóban jól és mit valóban rosszul? Mi az, ami fontos neked és ezért kár lenne eldobni? Nagyon sok válás, szakítás, családok széthullása történik sajnos ebben a szakaszban, mert már nem hisztek abban, hogy helyrehozható. Túl sok a düh, és a csalódás. Fontos az újratervezés, de önmagában kevés. Radikális változásokra van szükség, különben újra ide fogsz jutni. Keresd meg az értékeidet, és tanuld meg, hogyan állíts fel prioritásokat.
Apátia fázisa
Amikor feladod a küzdelmet, eldobod a gyeplőt, és visszavonulsz nyalogatni a sebeidet. Ez az apátia fázisa. Nagyon mély, és nagyon nehéz kijönni belőle, hiszen hosszú út vezetett idáig, de ez sem lehetetlen. Komoly önismereti munkát, és bizony külső segítséget is igényel. Ez a reménytelenség fázisa, ami önmagában is blokkolja, hogy higgyél bármiben. A külső segítség itt nagyon fontos, mert súlyos testi tüneteket is produkálhatsz. Nagyon fontos, hogy kezdj el kommunikálni, kezdj el kapcsolatokat teremteni, mert itt már társasági életed is jelentősen beszűkül.
És végezetül, ha már túl vagy egy ilyen folyamaton, akkor vedd észre, hogy ez mindig az első lépéssel kezdődik, és a legegyszerűbb, és leghatásosabb, ha ott kezded másképp!!! A realitás a hitvallásunk, bátran keress minket, és kérj időben segítséget!